Kiemelt Anyaország 

XIV. Mivel akarták a lelkiismeretüket megnyugtatni a trianoni békediktátum szerzői?

A trianoni békediktátum 100. évfordulója alkalmából az alábbiakban részleteket közlünk Légrády Ottó Igazságot Magyarországnak című könyvéből:

A nagyhatalmak akármennyire tájékozatlanok voltak is Közép-Európa viszonyait illetőleg, maguk is érezték, hogy rossz munkát végeztek. És ezért – a maguk módja szerint – igyekeztek a lelkiismeretüket megnyugtatni.

Egyik ilyen módja volt a megnyugtatásnak a Millerand-féle kísérőlevélnek az a része, amelyik a határok kijelölésére vonatkozik. Ez a rész szó szerint a következőket mondja:

„A Szövetséges és Társult Hatalmak nem feledkeztek meg arról a gondolatról, amely őket a határok kiszabásakor vezette és foglalkoztak azzal az eshetőséggel is, hogy az így megállapított határ esetleg nem felel meg mindenütt teljesen a néprajzi vagy gazdasági kívánalmaknak. A helyszínen megejtett vizsgálat esetleg szükségessé fogja tenni, hogy egyes helyeken a szerződésben megállapított határt áthelyezzék. Ilyen vizsgálatot azonban nem lehet ma folytatni, mert ez bizonytalan időre kitolná a béke megkötését, pedig ezt egész Európa sóvárogja. De majd ha a határbizottságok megkezdték munkájukat, ha úgy vélik, hogy a szerződés intézkedései, mint fentebb mondottuk, valahol igazságtalanok, s hogy ennek az igazságtalanságnak orvoslása közérdek, módjukban lesz erről jelentést tenni a Nemzetek Szövetsége Tanácsának. Ebben az esetben a Szövetséges és Társult Hatalmak hozzájárulnak, hogy ha az egyik érdekelt fél kéri, a Szövetség Tanácsa fölajánlhassa jószolgálatait abból a célból, hogy az eredeti határt, ugyanazon föltételek mellett békés úton megváltoztassa ott, ahol annak megváltoztatását valamelyik határbizottság kívánatosnak mondja“.

Magyar részről annyira értékelték a Millerand-féle kísérőlevélnek ezt az ígéretét, hogy az a törvényjavaslat, amely a kényszerhelyzetre hivatkozva a nemzetgyűléstől kérte a trianoni békeszerződés becikkelyezését, mint egyik főindokra hivatkozott erre a passzusra, kifejezvén azt a feltevését, hogy “a békeszerződés végrehajtása során egyes rendelkezések nem fognak merev alkalmazást nyerni”.

Millerand és az antant legfőbb béketanácsa viszont annyira nem vette komolyan a kísérőlevélben foglalt ígéreteket, hogy azokat, amint ezt a magyar-cseh-szlovák határmegállapító bizottságnak 1925. évi március hó 12-ik és 13-ik napjain megtartott üléseiről fölvett 36. számú jegyzőkönyv megállapítja, nem is hozták a határmegállapító bizottságok tudomására.

Alexandre Millerand, Franciaország egykori szélhámos miniszterelnöke

Amikor a határmegállapító bizottságok munkájukat megkezdték, a magyar kormány megbízottjainak bőséges alkalmuk volt arra, hogy a Millerand-féle kísérőlevélre hivatkozva a hebehurgyán meghúzott trianoni határ megváltoztatását kérjék. Mert ez a határ részleteiben is olyan megcsúfolása a józan elmének, mint a maga egészében. Megtörtént, hogy Csehország szemet vetett egy vasúti vonalra. Ennek a kedvéért Trianon mélyen lenyúlt a színtiszta magyar vidékbe és néhány százezer magyart Csehországnak juttatott, csak azért, hogy a cseheknek ne kelljen új vasúti vonalat épiteniök. Sátoraljaújhelyt, ezt a teljesen magyar várost, kettévágták azért, hogy a vasúti állomás a cseheknek jusson. Azért, hogy a csehek a Dunáig terjeszkedhessenek, Trianon kettészelte a tiszta magyar Komáromot. Másutt gazdaságokat vág ketté a határ, egyik oldalon vannak a földek, másik oldalon a gazdasági épületek. Szántani, vetni, termést betakarítani csak diplomáciai ceremóniákkal lehetséges. Mindezeket a példákat a végtelenségig lehetne folytatni. A magyar kormánynak tehát száz és száz esetben volt alkalma arra, hogy a Millerand-levél értelmében a határ megváltoztatását kérje. A határmegállapító bizottság a magyar kormány kiküldötteinek a kérését a cseh és a román határ mentén egyetlenegy esetben sem teljesítette.

A jugoszláv határ mentén dolgozó bizottság egyetlenegy esetben mégis megemberelte magát és az érdekelt jugoszláv kiküldöttek szavazataival szemben egyhangú határozattal a Nemzetek Szövetségéhez fordult, ajánlva hat vend és huszonnyolc színmagyar határközségnek Magyarországhoz való visszacsatolását. A belgrádi kormány makacs ellenállása következtében ez a közvetítés sem járt eredménnyel. A Millerand-levél ígéretének csak Ausztriával szemben volt némi hatása.

A határmegállapító bizottság a Népszövetség elé terjesztette a magyar kormányoknak az osztrák határt illető kifogásait. A Népszövetség pedig igazat adott ezeknek a kifogásoknak az esetek ötven percentjében. A dédelgetett csehek, románok és szerbek ellenben csak nevettek a Millerand-levél ígéretein. Ezért a határmegállapító bizottságok munkájának befejezése után a magyar megbízott a magyar kormány nevében deklarációt tett közé, amelyben megállapította, hogy “a Millerand-féle kísérőlevélnek magyar szempontból semmiféle értéke sincs”.

A trianoni békeparancs szerzői pedig, miután a területi igazságtalanságok tekintetében így megnyugtatták lelkiismeretüket, hasonló megnyugtatást kerestek az idegen impériumok alá kényszerített nemzeti kisebbségek sorsát illetőleg is. Így jutottak el az úgynevezett kisebbségi szerződésekhez.

Folytatjuk.

(Forrás: Légrády Ottó: Igazságot Magyarországnak!. Pesti Hírlap, Budapest, 1930. 22-24. old.)

I. Az I. világháborúban Magyarország vesztette a legtöbb területet és a legtöbb népességet

II. Magyarországot természetes határaitól megfosztva és lefegyverezve kiszolgáltatták szomszédai kénye-kedvének

III. Európa hálája Magyarország iránt

IV. Magyarország háborús felelőssége

V. Magyarország, miután ellenezte a háborút, ellene volt mindenféle hódításnak is

VI. Magyarország és a nemzetiségek

VII. Elnyomta-e Magyarország a nemzetiségeket?

VIII. Trianoni „szabadság“ Közép-Európában

IX. Országhatár és történelmi jog

X. Trianon és a népek önrendelkezési joga. 

XI. Trianon úgy a megmaradt, mint az elszakított részek gazdasági virágzását tönkretette

XII. Miért kellett hát Trianont megcsinálni?

XIII. Kapzsi rosszindulat, tájékozatlanság és rosszhiszemű becsapás műve a trianoni szerződés

Hasonló bejegyzések